„Lőtávolságon belül vagyunk”
Felnőtt csapatunk vezetőedzője szerint kulcsszerepet játszottak őszi szereplésünkben nyári igazolásaink. Mint ismert, férfi felnőtt labdarúgó együttesünk 17 fordulót követően a dobogó legalsó fokán helyezkedik el …
A Tisza-tó legnépszerűbb csapata
Felnőtt csapatunk vezetőedzője szerint kulcsszerepet játszottak őszi szereplésünkben nyári igazolásaink. Mint ismert, férfi felnőtt labdarúgó együttesünk 17 fordulót követően a dobogó legalsó fokán helyezkedik el …
Mindössze egyszer kaptak ki fiataljaink.Az őszi idény lezárását kihasználva, még egyszer vissza fogunk tekinteni, hogy teljesítettek bajnokságuk eddigi szakaszában különféle alakulataink. Most U13-as korosztályunk a …
Veretlen őszt zártak a hölgyek.A következő napokban egymás után fogjuk szemrevételezni különféle labdarúgó csapatunk őszi idényét. Női alakulatunkkal indítjuk a sort. Bóza László által irányított …
6 gólt értek el a fiúk.Vasárnap Cserkeszőlőn intett búcsút az őszi idénynek U19-es legénységünk. Már az első félidőben jobbak voltak a srácok, amit bizonyított a …
Hazai parketten győzött férfi kosárlabdacsapatunk.Szombaton folytatta a szezont férfi felnőtt kosárlabda együttesünk. A Törökszentmiklós volt az ellenfél hazai környezetben. Igazán a 4. negyedben sikerült ellépni …
8 gólig jutottak a dobogón telelő fiataljaink.Csütörtöki mérkőzése után szombaton délelőtt a Kunmadarast fogadta U14-es együttesünk. Már az elejétől fogva támadóbban léptünk fel, folytatódott a …
Nem sokon múlott egy még nagyobb bravúr.Pénteken a dobogós Mezőtúrt fogadta U16-os alakulatunk. Az első félidő hajrájában Illés révén sikerült vezetést szerezni. Bár a második …
Vasárnap Cserkeszőlőre hivatalos együttesünk.Csapataink közül utolsóként U19-es gárdánk zárja le a 2025/2026-os évad őszi küzdelmeit. Vasárnap 10 órától a Cserkeszölő otthonában vendégeskedik Gál Zoltán által …
Emelt fővel jöhetett le a pályáról korosztályos csapatunk. Csütörtökön kora délután pótolta a Karcag elleni mérkőzését U14-es együttesünk. Szép fociidőben zajlott a találkozó. A hazaiak …