Megkezdi a tavaszi idényt női csapatunk is
Pénteken az Abádszalókot fogadta Bóza László által irányított együttesünk. Véget ér a téli szünet a bajnokságát veretlenül vezető női alakulatunk számára is. Pénteken 18.30-as kezdéssel …
A Tisza-tó legnépszerűbb csapata
Pénteken az Abádszalókot fogadta Bóza László által irányított együttesünk. Véget ér a téli szünet a bajnokságát veretlenül vezető női alakulatunk számára is. Pénteken 18.30-as kezdéssel …
Női csapatunk erőssége, Lisztes Lilien bízik benne, hogy tavasszal sem fog lassítani együttesünk. Mint ismert, női alakulatunk az őszi idényt követően veretlenül áll bajnoksága élén. …
Veretlen őszt zártak a hölgyek.A következő napokban egymás után fogjuk szemrevételezni különféle labdarúgó csapatunk őszi idényét. Női alakulatunkkal indítjuk a sort. Bóza László által irányított …
A Fegyvernek ellen örülhettek a telet az élen töltő hölgyek.Hűvös, ködös időben játszotta le utolsó őszi bajnoki mérkőzését pénteken este női felnőtt csapatunk. 11 főből …
A Fegyverneket fogadják a hölgyek az év utolsó bajnokiján.Kisebb pihenőt követően pénteken folytatja, egyúttal pedig be is fejezi az őszi idényt női együttesünk. 18.30-as kezdéssel …
6 gólt ért el Abádszalókon Bóza László együttese. Őszies vasárnap délelőtt látogattunk Abádszalókra a bajnokság 5. fordulójában. Igazi rangadónak ígérkezett az összecsapás, emiatt sok néző …
Vasárnap Abádszalókon lépnek pályára a hölgyek.A mostani hétvégén pontvadászata 5. körének keretein belül egy idegenbeli fellépésen lesz érdekelt női együttesünk. Vasárnap 10 órától Abádszálókon vizitál …
Pénteken a Tiszajenőt fogadja Bóza László által irányított együttesünk. 1 hét szünet után folytatódik a szezon női alakulatunk számára is. Pénteken 18 órától a Tiszajenőt …
Tiszajenőn diadalmaskodott Bóza László által irányított csapatunk. Vasárnap kora reggel útra kelt a női csapatunk Tiszajenőre az aktuális fordulóban. Jó előjelekkel néztünk a meccs elé, …
Fegyverneken örülhettek a hölgyek. Pénteken lejátszotta idei első idegenbeli mérkőzését Bóza László által irányított női felnőtt csapatunk. A múltkori döntetlen után izgatottan utaztak a hölgyek …