Mindössze egyszer kaptak ki fiataljaink.
Az őszi idény lezárását kihasználva, még egyszer vissza fogunk tekinteni, hogy teljesítettek bajnokságuk eddigi szakaszában különféle alakulataink. Most U13-as korosztályunk a következik. Ebben a mezőnyben nincsen hivatalos tabella, elsősorban a játék szeretete a lényeg. Ettől függetlenül elmondható, hogy jól sikerült Szerencsi Miklós által irányított együttesünk eddigi szereplése. Ez idáig 7 győzelmet, 1 vereséget, illetve 39:9-es gólkülönbséget jegyeztek fel a srácok.
A legtöbbször a 7-szer eredményes Angyal Bence vette be a kaput. Csala Noel és Ferge Olivér 5-5 alkalommal mattolta az ellenfeleket. Cseh Gergely, Katona László, illetve Szegedi Ádám 4-4 ízben rezgette meg a hálót. Ádám Imre Vilmos és Baktai Attila 3-3 góllal rukkolt elő. Balogh Csaba, Eszenyi Gergő Zsombor, Kovács Nándor és Molnár Bence 1-1 találatot szerzett.
