2026.02.16.

1 győzelmet és 2 vereséget hozott a szombati utánpótlás program

Az U19 nyerni tudott, az U16 és az U14 sajnos kikapott.

Szombaton 3 korosztályos együttesünk is pályán volt. Az U19 egy sima mérkőzésen fektette két vállra ellenfelét, az U16 és az U14 viszont sajnos vereséget szenvedett idegenben. Nézzük meg a bajnokik részleteit és az edzők meglátásait!

U19, 10. forduló:

Tiszafüredi VSE-Tószeg KSE 1-0 (1-0)

Tiszafüredi VSE: Teróczki – Juhász, Kis, ifj. Dorcsák, Jáger (Koncz, 84.), Soltész, Papp, Kardos (Erdei, 73.), Sőregi, Árvai (Novák, 73.), Cseh (Nagy, 88.). Megbízott edző: id. Dorcsák Zoltán.

Gól: ifj. Dorcsák

id. Dorcsák Zoltán: – Az eredmény alapján szorosnak tűnhet a meccs, de a játék képe nem ezt mutatta. Mi irányítottunk és helyzetek is előttünk adódtak. Öt-hat óriási, százszázalékos ziccert hagytunk ki. Egy többgólos győzelem simán benne volt a mérkőzésben. A Tószegnek nem nagyon volt lehetősége, de nyilván egy ilyen egy nullás mérkőzés hordoz magában veszélyt, a vendégek is jöttek a végén, próbáltak egyenlíteni, de helyzetet nem tudtak kialakítani. Mi pedig sorra hagytuk ki a lehetőségeket.

U16, 8. forduló:

Jászárokszállási VSE-Rosenberger-Tiszafüredi VSE 11-0 (6-0)

Tiszafüredi VSE: Árvai M. (Szabó, 60.) – Juhász, Illés, Árvai Zs., Csesznok, Richter, Fekete, Gőz, Hajnal B., Rácz, Hajnal I. Edző: Gál Zoltán.

Gál Zoltán: – A hazai csapat megérdemelten tartotta otthon a pontokat. Alakulóban lévő csapatunkat mind játékban, mind fizikálisan múlták felül. Készülünk a következő meccsre.

U14, I. csoport, 5. forduló:

Kenderesi VSE-Tiszafüredi VSE 9-2 (4-0)

Tiszafüredi VSE: Pallagi – Baktai, Szegedi, Kovács, Katona, Nagy, Deli, Cseh. Cserék: Györfi, Balogh, Ádám L., Posta, Guba. Edző: Szerencsi Miklós.

Gól: Guba, Cseh

Szerencsi Miklós: – Nehezen indult a találkozó, hatalmas fizikai fölényt kellett leküzdenünk és ez benne is volt a srácokban. Rögtön az elején kétgólos vezetést szerzett a Kenderes és ez rá is nyomta a bélyegét az egész meccsre. Nehezen jöttünk ki a saját térfelünkről a bátortalan labdakihozatalok miatt. Azonban így is sikerült néhányszor szépen, lapos passzokkal átjutni az ellenfél térfelére, de a támadásokra már többnyire nem maradt erő. Büszke vagyok a gyerekekre, mert végig erőn felül küzdöttek és nem adták fel, sajnos ez most ennyire volt elég. Gratulálok a Kenderes csapatának!