Kiütéssel győzött az U19
Kinyitották a fiúk a gólcsapot. Szombaton U19-es korosztályunk is nekiveselkedett a tavaszi szezonnak. A Jánoshidát fogadták fiataljaink. A vendégek csupán 7 fővel képviselték magukat, az …
A Tisza-tó legnépszerűbb csapata
Kinyitották a fiúk a gólcsapot. Szombaton U19-es korosztályunk is nekiveselkedett a tavaszi szezonnak. A Jánoshidát fogadták fiataljaink. A vendégek csupán 7 fővel képviselték magukat, az …
Megosztoztunk a pontokon a 40. perctől 10 emberrel maradó éllovassal. Vasárnap megkezdte a tavaszi idényt az NB III Észak-Keleti-csoportjában szereplő felnőtt csapatunk. A 18. fordulóban …
Dorcsák Zoltán foglalta össze gondolatait a Kisvárda II-nél esedékes bajnokinkat megelőzően. Mint ismert, felnőtt csapatunk vasárnap 11 órás kezdéssel nekivág a tavaszi szezonnak az NB …
Pár napon belül két bajnoki vár a srácokra. U19-es korosztályunk számára is véget ért a téli szünet. Szombaton a Jánoshidát fogadja Gál Zoltán által irányított …
Vasárnap a Kisvárda II-nél vendégeskedünk. Befejeződött a téli pihenő az NB III Észak-Keleti-csoportjában szereplő felnőtt együttesünk számára. Vasárnap már bajnoki pontokért lépünk pályára a 18. …
Egyesületünk így szeretne kedveskedni a távol maradó szurkolóinknak. Az NB III Észak-Keleti-csoportjában szereplő felnőtt csapatunk szereplését nyomon követők már az előző bajnoki félévben is tapasztalhatták, …
Hiába szereztünk vezetést a felkészülési időszak utolsó fellépésén, végül a Martfű örülhetett. Vasárnap letudta a téli időszak 7., egyben utolsó gyakorló meccsét az NB III …
A szintén NB III-as Martfűt fogadjuk. Erre a téli felkészülési időszakra 7 gyakorló meccs volt kitűzve az NB III Észak-Keleti-csoportjának tavaszi rajtjára hangoló felnőtt csapatunk …
9 érkező mellett 5 távozót jegyeztünk fel. 2026. február 14-én éjfélkor véget ért a téli átigazolási időszak. A harmadosztály Észak-Keleti-csoportjában szereplő felnőtt csapatunk állományában is …
Megint egy velünk azonos bajnokságban szereplő gárdát múltunk felül. Szombaton a felkészülési időszak 6. fellépésén is túlesett a harmadosztály Észak-Keleti-csoportjának tavaszi folytatására hangoló felnőtt együttesünk. …