3 korosztályunk lép pályára a hétvégén
Az U13-ra és az U16-ra szombaton vár bajnoki, az U19 vasárnap játszik.A mostani hétvégén 3 utánpótlás együttesünk lesz érdekelt újabb találkozón. Az U13 Szombaton Abádszalókon …
A Tisza-tó legnépszerűbb csapata
Az U13-ra és az U16-ra szombaton vár bajnoki, az U19 vasárnap játszik.A mostani hétvégén 3 utánpótlás együttesünk lesz érdekelt újabb találkozón. Az U13 Szombaton Abádszalókon …
A Fegyverneket fogadják a hölgyek az év utolsó bajnokiján.Kisebb pihenőt követően pénteken folytatja, egyúttal pedig be is fejezi az őszi idényt női együttesünk. 18.30-as kezdéssel …
Várjuk az érdeklődők jelentkezését. Aki lemarad, az kimarad.
Csak 2 csapat tudott győzni idegenben a 6 hazai siker mellett.Múlt hétvégén a 15. kört rendezték meg az NB III Észak-Keleti-csoportjának 2025/2026-os idényében. Érdekesség, hogy …
Jobbulást kívánunk súlyos sérülést szenvedett játékosunknak!Sajnos vezéráldozattal járt a bajnokság 14. körében az Eger ellen aratott 4-3-as sikerünk. 27 éves játékosunk, a nyáron klubunkhoz igazoló …
Csak a felzárkózásra futotta csapatunk erejéből.Vasárnap az újonc Ózd-Sajóvölgye otthonában volt jelenése felnőtt együttesünknek az NB III Észak-Keleti-csoportjának 15. körében. Esélyesként kelhettük útra, de tisztában …
Megtekinthetők a bajnoki érdekesebb mozzanatai.
1-1 vereség és győzelem lett a találkozók vége.Ezen a hétvégén két utánpótlás csapatunk, az U16 és az U19 lépett pályára bajnokságában. Az U16 sajnos szombaton …
Az edzők osztották meg gondolataikat.
Vezetőedzőnk szerint egyáltalán nem becsüljük le vasárnapi ellenfelünket, de természetesen nyerni szeretnénk.Felnőtt csapatunk vasárnap 13 órás kezdéssel az Ózd-Sajóvölgyéhez hivatalos a harmadosztály Észak-Keleti-csoportjának 15. körében …