Együttesünk vezetőedzőjét kérdeztük a DEAC elleni bajnokinkat megelőzően.
Vasárnap 17 órától a DEAC-ot fogadja felnőtt alakulatunk az NB III Észak-Keleti-csoportjának 27. körében. Aktuális erőpróbánk előtt csapatunk mestere, Dorcsák Zoltán foglalta össze gondolatait.
– Önbizalommal telve várhatjuk a debrecenieket. Az biztos, hogy az elszántsággal ezúttal sem lesz probléma.
– 3 győztes meccsen vagyunk túl. Most pedig egy igazi rangadót fogunk játszani. A DVSC II botlása miatt felléptünk a 4. pozícióba. A motivációról annyit, ha most megverjük őket, két pontra leszünk a 3. helytől. Adott esetben akár a bronzéremért is küzdhetnénk a folytatásban.
– Milyen mederben telt ez a hét?
– Minden rendben van. Ilyen eredmények után, jó a hangulat. Izgatottan várjuk a következő mérkőzést.
– Mire számíthatunk vasárnap?
– Évek óta nagy csatában vagyunk a DEAC-cal. Múlt héten volt náluk egy edzőváltás, a Sényő ellen még nem nagyon változtattak. Lehet, nem is fognak, de az is benne van, hogy igen. Mindenre is készülünk. Jó játékosaik vannak, télen pedig tovább erősödtek. A támadójátékukon megmutatkozik, hogy sok gólerős játékosuk van.
– Kik nem lesznek bevethetők?
– Grecskó Marcell, Kovács Máté és Szerencsi Miklós továbbra sem léphet pályára.

