Szép győzelmet arattunk a DVTK II ellen.
Szombaton a DVTK II-t fogadta felnőtt alakulatunk az NB III Észak-Keleti-csoportjának 14. körében. Nem számítottunk egyszerű menetre ezúttal sem, de a célunk mindenképpen az volt, hogy megszakítsuk rossz szériánkat.
Megfelelő elszántsággal vetették bele magukat a küzdelembe játékosaink. Nem látszódott az előző hetek eredménytelensége. Voltak lehetőségeink, már korábban is meg lehetett volna a vezetés, ami az első fél órát átlépve össze is jött Kovács révén. Nem sokkal később ráadásul Ujvári jóvoltából megint beköszöntünk, így kétgólos előnyben fordultunk.
A térfélcserét követően lezárhattuk volna a mérkőzést, megnyugtató jelleggel bírt volna egy újabb találat, ami viszont nem érkezett meg. Pedig a második etap felénél egy piros lap miatt emberfórba kerültünk. A kiállítás ellenére a hosszabbításban szépítettek a vendégek, de szerencsére nem igazán volt sanszuk.
2-1-re nyertünk. Mondhatni, kellett ez a siker, mint egy falat kenyér… Jót tehetett a lelkeknek ez a győzelem. Azon leszünk, hogy ne ez legyen az utolsó ilyen esemény ebben a naptári évben.
NB III Észak-Keleti-csoport, 14. forduló:
Tiszafüredi VSE-Diósgyőri VTK II 2-1 (2-0)
Tiszafüred, Lipcsey Elemér Sporttelep, 200 néző. Vezette: Varga F. (Elischer M., Törtei M.)
Tiszafüredi VSE: Bolla – Duka, Szabó K., Kovács, Zvara (Balogh, 46.), Ujvári (ifj. Dorcsák, 89.), Ballók (Karmacsi, 82.), Sármány (Győri, 82.), Szabó B., Rózsa (Doktor, 76.), Székely. Vezetőedző: Dorcsák Zoltán.
Diósgyőri VTK II: Dojcsák – Kiss, Gyebróczki, Kövesi, Meggyesfalvi (Vakuliak, 74.), Ádám L. (Hegedűs, 35.), Skibenko (Schőn, 46.), Gombás, Varga, Croizet, Lakatos. Vezetőedző: Bém Gábor.
Sárga lap: Kiss L., Croizet
Piros lap: Varga (72., Diósgyőri VTK II)
Gól: Kovács (33.), Ujvári (36.), ill. Gombás (92.)
Dorcsák Zoltán: – Örülünk a győzelemnek! Fontos volt, hogy végre tudjunk pontokat szerezni. Örömteli, hogy két gólt tudtunk rúgni már az első félidőben. Mindemellett is voltak azonban még nagy lehetőségeink, amit befejezhettünk volna, ha pontosabbak vagyunk. Megérdemelten vezettünk. A második félidőben egy kiállítás is volt az ellenfélnél, de ahelyett, hogy növeltük volna az előnyt, sajnos megint összehoztunk magunknak egy gólt. Összességében, ha nem is sziporkázó játékkal, de itthon egy fontos győzelmet tudtunk aratni.
