2026.02.16.

Győzelemmel zártuk az évet

Egy góllal múltuk felül a Nyíregyháza II-es csapatát az őszi idény utolsó mérkőzésén.

Vasárnap hazai pályán fejezte be az NB III Észak-Keleti-csoportjának őszi küzdelmeit felnőtt együttesünk. Az év utolsó bajnokiján a Nyíregyháza II-t fogadtuk a 17. kör keretein belül. A 3 pont megszerzésében bízva vártuk a találkozót.

Az első komolyabb helyzet a vendégek előtt adódott, de kapusunk szépen védett. A 19. percben vezetést szereztünk. Karmacsi remek indításával Horváth iramodott meg, majd a 16-oson belülre érve a bal alsóba továbbított. Akár nőhetett is volna az előnyünk, de előbb Győri lövését hárította a portás, majd Kovács a kapufára tüzelt.

A második felvonás elejét megnyomtuk, lezárhattuk volna a meccset, de nem jól sáfárkodtunk a lehetőségekkel, Kersák hálóőr jó napot fogott ki. Horváth egy és Győri két lövésénél is mentett. Aztán elérkeztünk az mérkőzés harmadik részéhez.

A látogatók mindent megtettek az egyenlítés érdekében, de szerencsére ez nem sikerült nekik, csak helyzetekig jutottak el. Olykor Budzsáklia is megtette, amit kell, így már volt 1-2 izgulni valónk, le tudtuk húzni a rolót. 1-0-ra nyertünk. Nagyon fontos volt ez a győzelem csapatunk számára. Kellett ez a lelkeknek. Szép volt, fiúk!

NB III Észak-Keleti-csoport, 17. forduló:

Tiszafüredi VSE-Nyíregyháza Spartacus FC II 1-0 (1-0)

Tiszafüred, Lipcsey Elemér Sporttelep, 150 néző. Vezette: Gindl Sz. (Törtei M., Gutyán D. Gy.)

Tiszafüredi VSE: Budzsáklia – Balogh (Kiss, 73.), Kovács D. (Farkas, 91.), Kovács M., Horváth, Bökönyi, Csősz, Szabó, Füredi, Karmacsi (Kelemen, 82.), Győri (Tolnai, 91.). Vezetőedző: Dorcsák Zoltán.

Nyíregyháza Spartacus FC II: Kersák – Dankó (Tasi A., 46.), Jokic, Aranyos, Kovalecz, Törő A. (Tasi B., 63.), Bertók, Hegedűs (Törő M., 63.), Kerezsi (Kiss, 46.), Czimer-Nyitrai (Pók, 77.), Oláh. Vezetőedző: Papp Ákos.

Sárga lap: Csősz, Balogh, ill. Bertók, Kovalecz, Jokic

Gól: Horváth (19.)