2026.02.16.

Gól nélküli döntetlent értünk el a DEAC-nál

Hiába álltunk közelebb a győzelemhez, meg kellett elégednünk az 1 ponttal.

Vasárnap rangadónak vágott neki az NB III Észak-Keleti-csoportjában szereplő felnőtt csapatunk. A DEAC-nál vendégeskedtünk a 10. fordulóban. Egy erős ellenfélre és egy kiélezett összecsapásra lehetett előzetesen számítani, a sejtések pedig be is igazolódtak.

Jobbára mezőnyben zajlott a játék az első félidőben. A házigazdák csak szögletek után tudtak veszélyeztetni. 3 alkalommal volt ilyen esetben izgulni valónk. Mi két ízben jutottunk el nagyobb helyzetig, de Ratku hárítani tudott.

A második felvonásban abszolút hatástalanítottuk ellenfelünk akcióit. Talán egyszer jutottak el lehetőségig a debreceniek, de Kovács Dániel szép blokkolással mentett. Ziccereink nekünk voltak, de hiába, mert el is puskáztuk azokat, így joggal bosszankodhattunk a lefújáskor, több is lehetett volna ebben a meccsben. Azonban hiába álltunk közelebb a sikerhez, 0-0-s remivel fejeződött be az ütközet.

NB III Észak-Keleti-csoport, 12. forduló:

DEAC-Tiszafüredi VSE 0-0

Debrecen, DEAC Sporttelep, 200 néző. Vezette: Muhari G. (Vargha T., dr. Kulcsár J.)

DEAC: Ratku – Herczku, Sándor T. (Török, 22.), Papp G. (Fekete, 61.), Kelemen, Vincze, Soltész, Jankelic, Lakatos, Lénárt Gábor, Lénárt Gergő. Vezetőedző: Urbin Péter.

Tiszafüredi VSE: Lisztes – Balogh, Kovács D., Kovács M. (Karmacsi, 90.), Horváth, Kiss, Bökönyi (Farkas, 76.), Szerencsi, Kelemen (Csősz, 76.), Szabó K., Győri. Vezetőedző: Dorcsák Zoltán.

Sárga lap: Lénárt Gábor, Jankelic, Lénárt Gergő