Csak a felzárkózásra futotta csapatunk erejéből.
Vasárnap az újonc Ózd-Sajóvölgye otthonában volt jelenése felnőtt együttesünknek az NB III Észak-Keleti-csoportjának 15. körében. Esélyesként kelhettük útra, de tisztában voltunk vele, hogy ellenfelünk bárkire veszélyes lehet ebben a mezőnyben, kiváltképp hazai környezetben.
Sajnos korán sokkoló gólt kaptunk. Nem is igazán tudtunk megújulni a folytatásban sem, az első félidő derekán megint kapituláltunk, majd hamarosan további 3 találatot szedtünk be… Volt mit megbeszélni a szünetben.
Ahelyett, hogy faragtunk volna a hátrányunkból, a második felvonás elején ismét mattoltak bennünket, aztán beszedtünk még egyet. Az utolsó negyedórához érve elkezdtük értékesíteni a helyzeteket, 3 ízben is eredményesek voltunk, illetve akár még közelebb is férkőzhettünk volna, de végül 6-3-as vereséggel zártunk.
Nem ezt vártuk ettől a meccstől, de nincs időnk búslakodni. Le kell vonni a megfelelő következtetéseket és a héten azon kell dolgozni, hogy szombaton Füzesabonyban javítani tudjunk.
NB III Észak-Keleti-csoport, 15. forduló:
Ózd-Sajóvölgye-Tiszafüredi VSE 6-3 (4-0)
Ózd, Városi Stadion, 200 néző. Vezette: Sándor Cs. (Benkő R., Szilágyi Zs.)
Ózd-Sajóvölgye: Pápai – Arday (Magyar, 71.), Takács, Stefán, Bochkor (Soltész, 67.), Komári, Pócsik (Fercsák, 80.), Korbély (Filkóházi, 71.), Hadnagy, Zimányi, Szemere. Vezetőedző: Elek Ákos.
Tiszafüredi VSE: Budzsáklia – Kovács M., Horváth, Ballók ( Tolnai, 67.), Kiss (Karmacsi, 46.), Bökönyi (Balogh, 46.), Ujvári (Kovács D., 46.), Füredi, Kelemen, Szabó (Csősz, 46.), Győri. Vezetőedző: Dorcsák Zoltán.
Sárga lap: Takács, ill. Ballók, Horváth, Győri
Gól: Korbély (4., 69.), Komári (26.), Bochkor (31.), Stefán (36.), Arday (57.), ill. Kelemen (75.), Győri (82.), Horváth (90.)
