2026.06.13.

Bóza Lászlót kérdeztük csapataink tavaszáról

Volt miről beszélnie a több együttesünknél ténykedő edzőnknek.

Bóza László általában nem szokott unatkozni a mindennapokban, ugyanis azon túl, hogy legifjabb korosztályainkkal is foglalkozik, a mezőnye 1. helyén záró U13-as és a bronzéremig jutó U14-es gárdánkat is irányította tavasszal, ráadásul a bajnoki címet elkönyvelő női csapatunk is az ő felügyelete mellett rúgja a bőrt. Több téma kapcsán kérdeztük edzőnket.

– Hogyan tekintesz vissza az előző idényre?

– Remek szezon van a csapataim mögött. Az U7-U9-es csapataimnál rendkívül magas a létszám és nagyon ügyes gyerekek tartoznak ide. Az U13-U14-es csapatoknál el tudtuk érni, hogy több mint 30 igazolásunk van. Ez azt jelenti, hogy külön-külön is megfelelő létszámú és játékban erős gárdánk van. Női alakulatom pedig évről évre egyre jobb és végül idén felértünk a csúcsra, a bajnoki címmel.

– Mik lehetett az általad irányított csapatok jó szereplésének kulcsai?

– U7: jó hangulat, sok gyerek. U9 kiemelkedő létszám, ügyesség. U13-U14: gólra törő játék, szervezettség. Női: Kiegyensúlyozottság, jó csapatösszetétel, családias légkör.

– Melyek voltak szerinted a szezon legszebb mozzanatai?

– Az U7-nél a karcagi téli kupa 3. helyezés. Az U9-nél a hatvani tornán elért 3. pozíció. Az U13-nál a bajnoki címet jelentő mérkőzés, tavasszal a Kenderes ellen. Az U14-nél a Fegyvernek elleni gólokban gazdag meccs. A női csapatnál a bajnoki éremátadó, a hazai Fegyvernek elleni győztes találkozó után. Az NB III-ban pedig Kovács Máté óriási gólja Kecskeméten a Magyar Kupában.

– Van benned bármilyen jellegű hiányérzet az előző évaddal kapcsolatban?

– Ha nincsenek a sérülések, akkor minimum dobogós a felnőtt csapat az NB III-ban, valamint a hazai, Karcag elleni U14-es vereségnél sajnos nagyot hibáztam a taktika terén. Most már teljesen máshogy csinálnám. Tanultam belőle.

– Meglátásod szerint mit tartogat a jövő a női foci tekintetében?

– Remélem, több csapat fog indulni idén. Viszont nagyon boldog vagyok, hogy 2 fiatal női focistám is szintet lép.
Ádám Laura Egerben, míg Szappanos Dorina a Fradiban folytatja. Nagyon büszke vagyok rájuk!

– Mire számítasz a világbajnokságon?

– A támadófocit imádom. Franciaországnak szurkolok, viszont mivel közel 30 éve Manchester United szurkoló vagyok, így ha Portugália nyerne, se lennék szomorú. A lényeg, hogy szép játékot lássanak a nézők, hiszen a legszebb sport a labdarúgás, nemhiába a legnépszerűbb a világon.

– Elöljáróban, mit vársz az előttünk lévő időszaktól?

– Remélem, hasonló eredményes évadot zárunk és még többen fognak majd focizni nálunk.