Ez történt a hetedik fordulóban
Vasárnap a hetedik forduló mérkőzésén lépett pályára csapatunk, s bár nem nyertünk, az, hogy kétgólos hátrányból is sikerült talpra állnunk, mindenképpen dicséretes teljesítmény. A forduló …
A Tisza-tó legnépszerűbb csapata
Vasárnap a hetedik forduló mérkőzésén lépett pályára csapatunk, s bár nem nyertünk, az, hogy kétgólos hátrányból is sikerült talpra állnunk, mindenképpen dicséretes teljesítmény. A forduló …
Ma délután pályaavatóval egybekötött bajnoki mérkőzésen fogadja csapatunk a Sényő gárdáját. Az ünnepi program 15.30-kor, a találkozó 16 órakor kezdődik, melynek alakulását honlapunkon követhetnek figyelemmel. …
A szép nyári napsütést, a kellemes meleget kihasználva érdemes lesz a hétvégén kilátogatni csapataink mérkőzésére. A sort női együttesünk nyitja, mely szombaton 11 órakor, a …
Egy évvel ezelőtt a Sényő ellen kezdte meg a bajnokságot az NB III-ban akkor újoncnak számító csapatunk. Bár az általános vélekedés szerint a vendéggárda volt …
Veszíteni soha nem jó, de amikor olyan meccsen marad pont nélkül a csapat, amikor gólokkal kellett volna nyerni, különösen fájó. A vasárnapi, Tállya elleni 1-0 …
Csapatunk ugyan végig támadta a mérkőzést, de a hajrában kapott gólnak köszönhetően mégis pont nélkül maradt a bajnokság hatodik fordulójának mérkőzésén, Tállyán. A listavezető BKV …
Ma délután Tállyán lép pályára csapatunk a bajnokság hatodik fordulójának mérkőzésén. A 16 órakor kezdődő találkozó alakulását honlapunkon követhetik figyelemmel. Tállya KSE-Tiszafüredi VSE 1-0 (0-0) …
Még nincs 48 órája, hogy lefújta a játékvezető az Újpest II elleni szerdai bajnoki mérkőzésünket, máris a következő összecsapásra kell fókuszálnunk. A válogatott világbajnoki selejtezői …
Tegnap 1-0-ás vereséget szenvedett csapatunk hazai pályán az Újpest II elleni bajnoki mérkőzésen. A találkozót követően vezetőedzőnket faggattuk. Az özönvíz-szerű eső ellenére hajtós, jó iramú, …
Csapatunk idei második hazai mérkőzésén is pont nélkül maradt, az élvonalbeli játékosokkal megerősített Újpest II tegnap kiegyenlített meccsen, a hajrában szerzett góllal nyert Tiszafüreden. Nem …