8 gólig jutottak a dobogón telelő fiataljaink.
Csütörtöki mérkőzése után szombaton délelőtt a Kunmadarast fogadta U14-es együttesünk. Már az elejétől fogva támadóbban léptünk fel, folytatódott a korábbi meccsen bemutatott remek játék. Rögtön az elején vezetést szereztünk egy távoli Fekete Milán bombagóllal, amit rá pár percre egy Szegedi Ádám átlövéssel meg is tudtunk duplázni. Így a félidő felére már 2-0-ra vezettünk. Ekkor több átlövéssel próbálkoztunk, azonban azok rendre kimaradtak, pontatlanok voltunk a támadásaink végén. Kisvártatva az ellenfél kihasznált egy védelmi hibánkat és szépített.
Ekkor feljebb kapcsoltak fiataljaink és sokkal dominálóbb játékot mutattak be. Előbb Richter Ágoston értékesített egy büntetőt, aztán Fekete Milán ismét egy látványos távoli gólt lőtt. A második felvonásban végig fölényben voltunk és ez az állás alakulásában is megmutatkozott. Cseh Gergely szögletből volt eredményes, Csala Noel több embert kicselezve lőtt a hálóba, míg Nagy Ferenc Rómeó és Richter Ágoston távoli lövések által vették be a kaput. A vége 8-1-es siker lett, a bemutatott teljesítmény bizakodásra ad okot a jövőt illetően.
U14, I. csoport, 9. forduló:
Tiszafüredi VSE-FC Kun Madaras 8-1 (4-1)
Tiszafüredi VSE: Pallai – Baktai, Kovács, Ádám L., Fekete, Richter, Dobos, Cseh. Cserék: Györfi, Szegedi, Nagy, Csala, Balogh. Edző: Bóza László.
Gól: Fekete (2), Richter (2), Szegedi, Cseh, Csala, Nagy
Bóza László: – Rengeteg helyzet után 8 gólt lőttünk. Gratulálok mindenkinek az őszi bronzéremhez és itt is jobbulást szeretnék kívánni a csapat nevében Szerencsi Miklósnak! Mindent meg fogunk tenni tavasszal, hogy még feljebb legyünk a tabellán. Külön köszönöm Budzsáklia Benettnek, mint kapusedzőnek az ősz folyamán végzett munkáját itt az U13-as, U14-es korosztálynál, valamint köszönöm a szülőknek a bíztatást a szezon során.
