Ez történt a 29. fordulóban
A bajnokság tegnapi, huszonkilencedik fordulójában csapatunk meggyőző játékkal, fölényes győzelmet aratott a Törökszentmiklós ellen és így elérhető közelségbe került a táblázaton közvetlenül előttünk állók „befogása”. …
A Tisza-tó legnépszerűbb csapata
A bajnokság tegnapi, huszonkilencedik fordulójában csapatunk meggyőző játékkal, fölényes győzelmet aratott a Törökszentmiklós ellen és így elérhető közelségbe került a táblázaton közvetlenül előttünk állók „befogása”. …
Ma délután megyei rangadón fogadja csapatunk a Törökszentmiklós együttesét. A 16 órakor kezdődő találkozó alakulását honlapunkon követhetik figyelemmel. Tiszafüredi VSE-Törökszentmiklós 5-0 (1-0)Lipcsey Elemér Sporttelep, vezeti: …
A bajnokság hétvégi fordulójában megyei rangadón a sereghajtó Törökszentmiklós együttesét fogadjuk hazai pályán. A múlt vasárnapi, DVTK II elleni győzelemnek köszönhetően végre előre is nézhetünk …
Csapatunk egyik legígéretesebb játékosának a 21 éves Barna Viktort tartják szurkolóink. A szakemberek által is tehetségesnek ítélt fiatal támadót akár magasabb osztályban szereplő együttesben is …
Mint köztudott, csapatunk múlt vasárnap 1-0-ás győzelmet aratott a DVTK II elleni idegenbeli összecsapáson. Debrecen és Salgótarján után most harmadjára sikerült vendégként begyűjtenünk a három …
Ma délelőtt a kis-Diósgyőr otthonában lép pályára csapatunk bajnoki mérkőzésen. A 11 órakor kezdődő összecsapás alakulását honlapunkon követhetik figyelemmel. DVTK II-Tiszafüredi VSE 0-1 (0-0)Miskolc, DVTK-edzőközpont, …
A hét végén a huszonnyolcadik forduló összecsapásaival folytatódik a harmadosztályú bajnokság. Csapatunk vasárnap Miskolcon lép pályára. Akárcsak a Békéscsaba II vagy az Újpest II, a …
Még a február 27-én, a DVSC II ellen hazai környezetben 1-0-ra megnyert mérkőzésen szenvedett térdsérülést védelmünk oszlopa, Fehér Zsolt. Bár a találkozót végig játszotta, attól …
Csapatunk vasárnap rendkívül fontos bajnoki mérkőzésen fogadta a Salgótarján együttesét. A találkozó tétje nem volt kisebb, mint hogy már most megnyugodhatunk a bent maradást illetően …
Vasárnap, a bajnokság 27. fordulójának mérkőzésén csapatunk hazai pályán döntetlenre végzett a Salgótarján ellen, s ezzel megőrizte 10 pontos előnyét riválisa előtt. A játéknap több …