2026.10.14.

Egy korai piros lap pecsételte meg a sorsunkat a Kisvárda II ellen

A kiállítás után becsülettel küzdöttek a fiúk, ami tisztes vereséget eredményezett.

Szombaton a Kisvárda II-t fogadta felnőtt együttesünk a harmadik vonal Észak-Keleti-csoportjának 10. körében. Bajnoki címvédőnek számító ellenfél vizitált otthonunkban, a szezon korábbi részében csak egyszer kapott ki ellenfelünk.

Jól kezdtünk, abszolút felvettük a kesztyűt és minden tekintetben méltó riválisnak bizonyultunk. Aztán jött a feketeleves, azaz a 18. perc, amikor Dukát kiállította a játékvezető…

A piros lap után is mindent beleadtunk. Becsülettel küzdöttünk, megtettük, amit lehet. Ettől függetlenül sajnos a 40. minutumban gólt kaptunk.

A második felvonásban is harcoltunk, az elszántságot nem érhette kritika. Megvolt a lehetőségünk az egyenlítésre, eljutottunk veszélyes helyzetig, de Herc eszén nem jártunk túl.

A lefújáshoz közeledve sajnos egy újabb találattal lezárták az ütközetet a látogatók, akik 2-0-ra nyertek. Fájó ez a vereség, ezzel együtt, csak dicséret illeti a srácokat, mert 10 emberrel is megnehezítették a másik oldal dolgát és nem sokon múlott egy bravúr.

NB III Észak-Keleti-csoport, 10. forduló:

Tiszafüredi VSE-Kisvárda Master Good II 0-2 (0-1)

Tiszafüred, Lipcsey Elemér Sporttelep, 200 néző. Vezette: Nagy II G. (László I. S., Vozár Á.)

Tiszafüredi VSE: Király – Duka, Szabó K., Kovács D., Zvara (Balogh, 56.), Ujvári (Ballók, 70.), Győri, Szabó B. (Lázók, 84.), Rózsa (ifj. Dorcsák, 84.), Székely, Doktor. Vezetőedző: Dorcsák Zoltán.

Kisvárda Master Good II: Herc – Szőr, Tenkács, Kamal, Osztrovka (Ablonczy, 46.), Scsadej, Okoronkwo, Dmitro (Nagy M., 65.), Fedorov (Knysh, 46.), Németh (Lupii, 55.), Moroz (Kingsley, 90.). Vezetőedző: Törtei Tamás.

Sárga lap: Doktor, ill. Németh

Piros lap: Duka (18., Tiszafüredi VSE)

Gól: Scsadej (40.), Mykhailo (87.)

Dorcsák Zoltán: – Nagyon csalódottak voltunk a meccs után, mert sokkal több volt ebben a mérkőzésben is. Ami fontos, szerintem döntő és a találkozót befolyásoló hibát vétett a játékvezető az első félidőben, mert egyértelműen nem volt kiállítás Máté megmozdulása. Szerelte a támadót és nem kellett volna kiállítani. Ez ugye rányomta a bélyegét a mérkőzésre, de ami bosszantó, hogy nem a létszámfölényt tudta kihasználni a Kisvárda. Egy pontrúgás után szereztek gólt, amire mindig készülünk, és amikor emberhátrányban van egy csapat, még jobban kellene koncentrálni egy ilyen szituációban, hogy ne emiatt kerüljünk hátrányba. A szünetben átbeszéltük a dolgokat, mit, hogy kellene. Azon voltunk, hogy ne az 1-0-s vereséget őrizzük, hanem próbáljunk meg kiegyenlíteni és oda kerülni a kapujuk elé. Úgy vélem, ezt sikerült is megvalósítani, ami miatt gratulálnom kell a játékosoknak! Igaz, hogy mi kaptunk gólt a második félidőben egy átlövés után, de 1-0-nál volt 1-2 olyan helyzet, amikor az ellenfél kapusának kellett védenie, és benne volt az, hogy 10 emberrel is ki tudunk egyenlíteni. Sajnos a góllövéssel megint hadilábon álltunk, majd egy szép góllal lezárta a meccset az ellenfél. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, de igazából mindent elmond a mérkőzésről, hogy a szurkolók a lefújás után megtapsolták a csapatot, ami vesztes fellépés után ritka dolog. Úgyhogy innen is köszönjük nekik a buzdítás, és azt, hogy a csapat mellett voltak! Attól függetlenül, hogy a mutatott játékkal elégedettek lehetünk, joggal lehetünk csalódottak, mert kevés pontunk van és újra nem sikerült szerezni. Nehéz helyzetben vagyunk, de próbáljuk minél előbb kijavítani!