Visszatalálni a győztes útra …

Visszatalálni a győztes útra …

A hétvégén a huszonharmadik forduló mérkőzésein lépnek pályára az Észak-keleti csoport csapatai. Együttesünk az egykor szebb napokat megélt Eger vendége lesz vasárnap délután.

A Heves vármegyei alakulat az ősz nagy részében kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtott, sokáig közvetlenül mögöttünk tanyázott a táblázaton. Bár a novemberi hajrá nem igazán sikerült a piros-kékeknek, így is a hetedik helyen töltötték a téli szünetet. Talán még a legpesszimistább egri szurkoló sem gondolta volna a márciusi bajnoki folytatás előtt, hogy visszasírja a szezon első felét …

A tavaszi idényben azonban nagyon beragadt az egri gárda, az idén eddig lejátszott öt mérkőzésen a megszerezhető 15 pontból csupán egyet sikerült begyűjtenie. Azt is még egy hónappal ezelőtt. A Karcag elleni döntetlent követően azonban zsinórban négyszer maradt pont nélkül – Hatvan, DVSC II, Kisvárda II, SBTC -, ráadásul csupán egyetlen gólra tellett erejéből. Házi gólkirálya, Tóth Levente az ősszel a hátán vitte csapatát, 11 gólt szerzett, ám az idei esztendőben még nem talált a kapuba. Talán ez is magyarázhat lehet az egriek mélyrepülésének.

Bár csapatunk is elmarad őszi önmagához képest, a játékunk azért bizakodásra adott okot az elmúlt hetekben. A DVSC II és a Kisvárda II elleni döntetlenek után viszont most már vissza kellene találni a győztes útra …