Az egri edzőváltás ellenére is nyerni akarunk

Csapatunk vasárnap 13 órakor a Eger együttesét fogadja bajnoki mérkőzésen a Lipcsey Elemér Sporttelepen. A találkozót Jakab Árpád vezeti, segítői Benkő Róbert és Szilágyi Zsolt lesznek.
- Jó hír, hogy újabb betegség és sérülés nem jött közbe a héten, így Szabó Viktor érkezésével, illetve a két hete igazolt Völgyi Dániellel kiegészülve immár három cserénk is lesz a vasárnapi meccsen – felelte honlapunk érdeklődésére csapatunk vezetőedzője, Dorcsák Zoltán. – Viktor már egy hónapja velünk készül, s mivel a játékengedélye is megvan, semmi akadálya, hogy pályára lépjen holnap. Az Egerből érkezett kósza hírek nem befolyásolnak minket, mindenképpen itthon akarjuk tartani a három pontot.
A vendégegyütteshez kapcsolódó hír, hogy váratlanul edzőt és vezetőt is váltott az egri klub. Bár a legutóbbi fordulóban bravúros győzelmet arattak a piros-kékek a Békéscsaba II ellen, a napokban érkezett új vezető, Farkas Balázs megköszönte Labancz Róbert eddigi munkáját, a pénteki edzést pedig már a Vitányi László, Fükő Tibor dirigálta.