Felnőtt csapat Labdarúgás

A listavezetőhöz BVSC-hez utazunk

Szerdán hétközi fordulót rendeznek a harmadosztályú bajnokságban. Csapatunk a listavezető BVSC vendége lesz a fővárosban. A 17.30-kor kezdődő összecsapást Holczbauer Flórián vezeti, segítői Farkas Gergő és Blum Dániel lesznek.

  • Úgy gondolom, a találkozó kiérdemli a rangadó jelzőt – vélekedett csapatunk szakvezetője, Dorcsák Zoltán. – Nem csak azért, mert, mert az első fogadja az ötödik, s mindössze három pont a különbség a két gárda között, hanem mert két jó formában lévő csapat találkozik. Az utolsó három bajnoki fordulóban egyaránt 7-7 pontot gyűjtöttünk, Szerencsére különösebb összeállítási gondjaink sincsenek, mindenkire számíthatok a holnapi derbin.

Az egykori negyvenszeres válogatott Urbán Flórián dirigálta BVSC a mezőny egyetlen veretlen csapataként áll a táblázat élén, a legtöbb gólt rúgta és a legkevesebbet kapta. Pontszerzésünkhöz bravúrra lesz szükség!

About Author