Újabb matinémeccs vasárnap …

A hét végén a huszonnyolcadik forduló összecsapásaival folytatódik a harmadosztályú bajnokság. Csapatunk vasárnap Miskolcon lép pályára.

  • Akárcsak a Békéscsaba II vagy az Újpest II, a kis-Diósgyőr is matiné időben, délelőtt rendezi hazai mérkőzéseit – felelte honlapunk érdeklődésére együttesünk vezetőedzője, Dorcsák Zoltán. Eddig nem jött be számunkra a korai kezdési időpont, hiszen a Viharsarokban 2-1-es, a fővárosban 3-2-es vereséget szenvedtünk. Ráadásul mindkét összecsapáson az első 20-25 percet rontottuk el, akkor kerültünk kétgólos hátrányba. Bízom benne, most megszakad ez a rossz sorozatunk és tanulva az akkori álmos kezdés hibáiból, képesek leszünk a pontszerzésre.

Kalóz Ádám sajnos begyűjtötte ötödik sárga lapját a legutóbbi, Salgótarján elleni találkozón, így ő csak az oldalvonal mellől szurkolhat a társaknak. Keretünkhöz tartozó hír még, hogy belső védőnk, Fehér Zsolt Békéscsabán, a Réthy Pál Kórházban átesett a porcműtéten és hamarosan elkezdheti a rehabilitációs munkát. Szurkolóink nevében is ezúton kívánunk jobbulást csupa szív játékosunknak.

A DVTK II elleni bajnoki mérkőzés vasárnap 11 órakor kezdődik Miskolcon.