Vasárnap a 25, forduló mérkőzésein lépnek pályára az NB III Keleti csoportjának csapatai. Együttesünk a Gyöngyös gárdáját fogadja.
A Tállya és a Hatvan után újabb hatpontos találkozó vár Dorcsák Zoltán vezetőedző fiaira. A kiesés elleni küzdelemben vetélytársnak számító Gyöngyös kilenc ponttal gyűjtött kevesebbet csapatunknál, s amennyiben itthon tartjuk a három pontot, végérvényesen leszakítjuk magunkról a jelenleg tizenhatodik helyen tanyázó zöld-fehéreket.
Nem lesz egyszerű a feladat – melyik az a jelenlegi NB III-ban? -, hiszen a GYAK másfél hete a listavezető Tiszakécske otthonában bizonyította egy meglepetés-döntetlennel, hogy mindent elkövet a bent maradás érdekében. A Labancz Róbert dirigálta gárda idén még nyeretlen, két döntetlennel (Cegléd, Tiszakécske) kezdte a tavaszt, ám legutóbb hazai pályán vereséget szenvedett a Balassagyarmattól. Az együttes legismertebb játékosa – egyben 7 góllal házi gólkirálya – Pölöskei Péter, aki korábban megfordult a Ferencvárosban, Pakson, illetve Vácott is.
Ősszel sokáig emlékezetes meccsen, 0-0-ás félidő után, kétgólos hátrányból felállva (2-0, 3-1) fordítottunk és Kalmár Ferenc mesterhármasának, illetve Barzsó Attilának köszönhetően 4-3-ra diadalmaskodtunk Gyöngyösön.