A hét végén a bajnokság 31. fordulójának mérkőzésein lépnek pályára a Keleti csoport csapatai. Együttesünk hazai környezetben, az élvonalbeli Kisvárda második csapatát fogadja a Lipcsey Elemér Sporttelepen. Bár szép lassan egyre többen vannak beoltva, egyelőre még zárt kapuk mögött, a nézők kizárásával rendezhetjük meg az összecsapást.
A Kisvárda II alakulata jelenleg öt ponttal többet gyűjtve csapatunknál, a táblázat nyolcadik helyén tanyázik. A Kocsis János dirigálta gárda formája meglehetősen hullámzó, utolsó öt meccsén kétszer, kétszer nyert és veszített, egyszer döntetlenre végzett. Mivel a klub első csapata szombaton lép pályára, az ott nem, vagy csak keveset szereplő játékosok – mint például a 11 gólos Himics László, a 6 találatnál járó Jelene Richárd vagy éppen az U20-as válogatott Kovácsréti Márk – akár vissza is játszhatnak vasárnap.
Ősszel 1-1-es döntetlent értünk el Kisvárdán. A vasárnapi bajnoki találkozó 17 órakor kezdődik Tiszafüreden.