Túl az első felkészülési meccsen

Ma délelőtt, rekkenő hőségbe lejátszotta nyári első felkészülési mérkőzését csapatunk. Vendégünk az újonc, ám a Loki-kapcsolat révén komoly terveket szövögető Karcvag együttese volt.

Mivel az átigazolási időszak hivatalosan csak tegnap kezdődött meg és mindkét együttesben több próbajátékos lépett pályára, így tulajdonképpen lénegtelen, ki, milyen összeállításban szerepelt. A vezetést Kertész Tamás révén csapatunk szerezte meg az első félidő közepén, melyre fél óra elteltével az éppen csapatunktól távozó Barna Béla válaszolt. Mivel a folytatásban nem született újabb gól, 1-1-es eredménnyel ért véget a kilencven perc.