Csapatunk a MOL Magyar Kupa tegnapi, második fordulójában mindvégig izgalmas, kiélezett összecsapáson harcolta ki a továbbjutást az Újfehértó együttese ellen Tégláson. Sokáig nem örülhetünk a sikernek, hiszen szerdán hétközi fordulót rendeznek az NB III-ban, s együttesünkre a listavezető BVSC vár a fővárosban.
- Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű meccs, az Újfehértó a megyei bajnokságban szereplők között jó csapatnak számít – kezdte értékelését Dorcsák Zoltán. – Remek körülmények között rendezték meg a meccset, s bár az első félidőben uraltuk a játékot, nem sikerült a kapuba találnunk. Fordulás után előrébb merészkedett szervezett védekezéséből a hazai együttes, ekkor már Szabó Gergőnek is volt védeni valója. Miután Szabó Viktor megszerezte a vezetést, könnyebbé vált a dolgunk, nagyobb terület nyílt támadóink előtt, és sikerült bebiztosítani győzelmünket.
Csapatunk szerdán 17.30-kor a fővárosban, a BVSC otthonában lép pályára bajnoki mérkőzésen.