Több volt ebben a meccsben

Mint köztudott, csapatunk a hétvégi bajnoki mérkőzésen 1-1-es döntetlent játszott az elmúlt fordulókban remek formát mutató DVTK II ellen. A borsodiak utolsó öt meccsükből négyet megnyertek, egyszer döntetlenre végeztek, s győzelmi reményekkel érkeztek a Lipcsey Elemér Sporttelepre is.
- Úgy érzem, több volt ebben a meccsben, s kicsit csalódott vagyok, hogy csak egy pontot szereztünk – kezdte értékelését Dorcsák Zoltán vezetőedző. – Az első félidőben is irányítottuk a játékot, még akkor is, ha csupán a játékrész hajrájában voltak komolyabb lehetőségeink. A levegőben lógott a gólunk, számunkra rosszkor jött a szünet. A második felvonásban egyértelműen uraltuk a mérkőzést, ám egyetlen kihagyásunkat azonnal góllal büntették a vendégek, így az egyenlítésért is nagyot kellett küzdenünk. Játékunk javult az elmúlt hetekhez képest, csapatvédekezésünk stabil volt, remélem most már tényleg megtaláljuk régi önmagunkat.
Az újabb egy ponttal csapatunk megőrizte kilencedik helyét a táblázaton, s bizakodva várhatja a szombati, Putnok elleni hazai összecsapást.