Egyesület Klub

Tisztelt Szurkolóink!

Kérünk benneteket, hogy az alábbiakat figyelmesen olvassátok el és tartsátok be. Ezek a szabályok a felnőtt és utánpótlás mérkőzésekre egyaránt vonatkoznak. Előre is köszönjük!”Rendkívüli szigorítás a nézőtéri rendzavarások megszüntetésére!Az elmúlt bajnokságok folyamán megszaporodtak a nézőtéren azok a szurkolói megnyilvánulások, ahol szurkoló vagy szurkolók a mérkőzés résztvevőit (játékost, sportvezetőt, hivatalos személyt), vagy más nézőket becsületsértő módon szidalmaznak, fenyegetnek, mely viselkedéssel a szurkolói környezetben is megbotránkozást keltenek, kiemelt tekintettel az esetleges gyerekközönségre.A Magyar Labdarúgó Szövetség a Fegyelmi Szabályzat ide vonatkozó szigorításával fel kívánja számolni a mérkőzések nézőterein az ilyen fajta deviáns magatartást, ezért az alábbiakat rendelte el:A mérkőzés rendjének megzavarásának minősül, ha egy, vagy több szurkoló viselkedése akadályozza a mérkőzés zavartalan lejátszását, vagy a mérkőzés élvezetében megbotránkozást vált ki. Például ha egy, vagy több szurkoló a mérkőzésen résztvevő játékost, stábtagot, hivatalos személyt fenyeget, veszélyeztet, vagy bántalmaz; Ha egy-, vagy több szurkoló a mérkőzésen résztvevő játékos, stábtag, hivatalos személy emberi méltóságát sértő kifejezéseket használ.A kirívó nézőtéri rendzavarások megszüntetése céljából, rendkívüli mértékű pénzbüntetéseket kell alkalmazni mind felnőtt, mind utánpótlás mérkőzésen, amely a rendező sportegyesületeknek komoly anyagi terhet fog jelenteni!”Hajrá Füred!💛

About Author