Tiszafüredi VSE-Kaba 1-1 (0-0)

Tiszafüredi VSE-Kaba 1-1 (0-0)

Ma délidőben lejátszotta idei első felkészülési mérkőzését csapatunk. Vendégünk a Hajdú-Bihar megyei első osztályú bajnokság harmadik helyén álló kaba gárdája volt.

Ahogy azt előre jeleztük, a találkozón több próbajátékosnak is bizonyítási lehetőséget adott szakmai stábunk.

Tiszafüredi VSE-Kaba 1-1 (0-0)

Műfüves-pálya, 100 néző

TVSE: Tajti – Iszak, Mészáros N., Fehér Zs., Tomola – Katona, Barzsó, Mácsai – Skulka, Szilágyi S., Sallai. Vezetőedző: Dorcsák Zoltán.

A II. félidőben pályára lépett: Somogyi (kapus), Zagiev, Bódis, Ábel, Kalóz, Völgyi, Vincze, Barna V., Szabó V., Háda.

48. perc: A kivetődő Somogyi elhúzta a vendégek támadójának lábát a tizenhatoson belül. A megítélt tizenegyest Kovács magabiztosan értékesítette, 0-1.

72. perc: Ezúttal csapatunk jutott büntetőhöz, miután Völgyivel szemben szabálytalankodtak a kaputól 10 méterre. A tizenegyest a sértett ballal, magabiztosan lőtte a hálóba, 1-1.

Csapatunk számtalan helyzetet dolgozott és hagyott ki. A vendégek szinte alig jutottak el kapunkig, ám tizenegyesből így is eredményesek voltak. A hajrá kezdetén aztán góllá érett nyomasztó fölényünk.

Következő felkészülési mérkőzésünk csütörtökön 18 órakor lesz, amikoris az NB II-es Szolnoki MÁV gárdáját fogadjuk.