Távozók, próbázók …

Távozók, próbázók …

Hétfőtől ismét Dorcsák Zoltán vezetőedző irányításával készül csapatunk a július 28-án rajtoló, 2024-25-ös harmadosztályú bajnoki idényre.

  • Túl vagyunk jó néhány edzésen és szombaton letudtuk az első nyári felkészülési meccsünket is, azaz a megszokott mederben zajlik a munka – felelte érdeklődésünkre vezetőedzőnk. – Egyelőre tizenöt, tizenhat játékossal készülünk, de folyamatosan teszteljük a hozzánk érkező próbajátékosokat. Szükségünk is van új emberekre, mert a tavaszi keretből több is távoztak. Nincs már velünk Gránicz Patrik (tudomásunk szerint Cigándra tart – a szerk.), Tamás Szabolcs, illetve Antic Dimitrije, nekik köszönjük a klubunkért tett szolgálataikat, bent maradásért vívott harcban való munkájukat. További pályafutásukhoz sok sikert kívánunk!

Csapatunk következő felkészülési mérkőzésére nem kell sokat várni, szerdán 18 órakor az NB III-ban újoncnak számító Tiszaföldvárt fogadjuk a Lipcsey Elemér Sporttelepen.