Felnőtt csapat Labdarúgás

Szép lassan alakul a keret

Miközben csapatunk zsinórban játssza a felkészülési mérkőzéseket, szakmai stábunk folyamatosan teszteli az általunk erősítésként kiszemelt vagy éppen önként jelentkező játékosokat.

A Mezőtúr, Monostorpályi és Karcag elleni találkozókat követően eldőlt, hogy a tavaszi idényben együttesünket erősíti Gránitz Patrik. A 29 éves támadó utánpótlás éveit Pécsett, illetve Szentlőrincen töltötte, majd visszatérve a PMFC-be, bemutatkozott az NB I-ben is. Ezt követően öt és fél évet húzott le a másodosztályban a Békéscsaba, illetve egy évet a Kozármisleny színeiben. Az elmúlt őszt a Karcag gárdájánál töltötte, ahol 16 találkozón kilenc gólt szerzett.

A másik biztos érkező a 28 éves Aranyos Mózes. A magas, jól fejelő középső védő a Honvédnál, a Ferencvárosnál és a DVSC-nél pallérozódott, míg felnőtt pályafutása nagy részét az NB III-ban töltötte. Az RKSK, Jászberény, ESMTK, DEAC kvartett után legutóbb Karcagon futballozott.

Gránitz Patriknak és Aranyos Mózesnek tiszafüredi pályafutásához sok sikert kívánunk!

About Author