A múlt hétvégén befejeződött az NB III-as bajnokok osztályozós párharca, ma pedig pont kerül a megyei pontvadászatból fellépők névsorára is, azaz teljessé válik a 2024-25-ös harmadosztályú mezőny. Csapatunk rémálom szerű ősz, majd parádés tavasz után hosszabbította meg NB III-as tagságát.
- Mindkét félévben látott eredménysorra nehéz egyértelmű magyarázatot adni – vélekedett csapatunk össz-teljesítményéről Dorcsák Zoltán vezetőedző. – Tavaly nyáron úgy éreztük, jól sikerült a felkészülésünk, sorra nyertük az edzőmeccseket, erre az első találkozó 94. percében kapott góllal olyan negatív spirálba kerültünk, melyből a téli szünetig nem tudtunk kilábalni. Abban az időszakban minden labda kifelé pattant a kapufáról, sorra dőltek ki játékosaink sérülések miatt, és sorozatban szenvedtük el a vereségeket. A téli felkészülési mérkőzéseink, ellentétben a nyárival, nagyon nem tetszettek. Egyszerűen nem állt össze a játékunk, talán egyedül a Szolnok elleni meccs adott bizakodásra okot. Akadt olyan edzőmeccsünk, ahol írd és mond egyetlen védő állt a rendelkezésünkre, Mácsai Laciékat kellett hátra vezényelni a hiányzók pótlására. Aztán szép lassan felépültek a sérültjeink, belátva, hogy nincs ütőképes szélső védőnk, szerkezetet is váltottunk, s bár az első meccseken még elmaradtak a győzelmek, a REAC elleni siker után minden megváltozott. Olyan utolsó tíz meccses sorozatot produkáltunk, hogy a tavaszi eredmények alapján a Cigánddal holtversenyben az első helyen végeztünk. Ekkor minden összejött, mondhatom visszakaptuk azt, amit az ősz folyamán elvett tőlünk a sors. A bajnokság első felében látottakhoz képest öt új játékossal, plusz a sérüléséből felépült Kalmár Ferivel új csapat épült, mely a hajrában már mentálisan is erős volt. Ennek ellenére egészen az utolsó meccs lefújásáig izgulnunk kellett a bent maradás miatt. Mindez pedig a mezőny kiegyensúlyozottságát mutatja,
Jelenleg szabadságon vannak játékosaink, a felkészülést június 17-én kezdi meg a keret. Arról, hogy ki marad, ki megy, illetve kik lesznek az új szerzemények, folyamatosan beszámolunk majd.