Régen nyertünk a Hatvan ellen

Régen nyertünk a Hatvan ellen

Mióta a Hatvan együttese visszajutott a harmadosztályban, nem sok sikerélményben volt része csapatunk. Márpedig most hétvégén a Heves vármegyei alakulat látogat Tiszafüredre, s jó lenne megszakítani rossz sorozatunkat.

Az idei pontvadászat ötödik fordulójában szenvedtük el évadbeli legsúlyosabb vereségünket. Hatvanban úgy kaptunk ki 5-1-re, hogy Silimon Lóránt kiállítása miatt egy órán keresztül emberelőnyben futballoztunk. Ez volt az a meccs, ahol semmi sem sikerült …

Az előző bajnokságban oda-vissza döntetlenre végzetünk a Zoran Szpisljak által dirigált gárdával, még két éve mindkét összecsapást elveszítettük a kék-sárgák ellen.

A Hatvan ugyan a kieső, tizennegyedik helyen töltötte az idei telet, ám tavasszal eddig mindkét találkozóját megnyerte – Kisvárda II 1-0, Eger 2-0 -, s ezzel feljött a tizenegyedik pozícióba. Ráadásul még gólt sem kapott a 180 perc alatt, azaz nyugodtan mondhatjuk, hogy repülőrajtot vett az együttes. Legutóbb megyei rangadón nyert rendkívül magabiztosan az Eger ellen.

Van tehát elszámolni valónk a hatvani gárdával, s bármennyire is a „nem szeretem” ellenfelek kategóriájába tartozik, meg kellene törni rossz sorozatunkat vasárnap.