A múlt heti, ráhangoló edzések után hétfőtől immár teljes intenzitással megkezdte a felkészülést a 2024-25-ös harmadosztályú bajnokságra keretünk. Még öt hét van hátra a bajnoki rajtig, addig kell olyan erőbe kerülni, addig kell úgy összerakni az új csapatot, hogy – emlékezve a tavalyi szezonra – még véletlenül se ragadjunk be a nyitányon.
Ezen a héten Tóth Tibor vezetésével készülnek játékosaink, mi több, szombaton már edzőmeccsen is pályára lépnek. A három nyíregyházi kölcsönjátékos – Bertók Márk, Kovelecz Soma és Czimer-Nyitrai Ádám – és Iharos Márko távozása mellett nincs már csapatunkkal a pályafutását Karcagon folytató Bernáth Ákos és az NB III-ba frissen felkerült Füzesabonyhoz igazoló Nagy Zsolt sem. Ugyanakkor több próbajátékost is tesztelnek edzőink, a sorsukról a felkészülési meccseket követően döntenek.