Vége: Tiszafüredi VSE-Besenyőtelek 2-2 (1-1)

Ma délelőtt idei első felkészülési mérkőzésén lép pályára csapatunk. Az eredetileg „kiszemelt” Hajdúszoboszló helyett a Heves megyei I. osztályban szereplő, az őszi idényben mindössze három vereséget szenvedett Besenyőtelek gárdáját fogadjuk a műfüves pályán. A találkozót a járványügyi előírásoknak megfelelően a nézők kizárásával rendezzük, de szurkolóinkat honlapunkon keresztül folyamatosan tájékoztatjuk a mérkőzés alakulásáról.

Három új szerzeményünk is a kezdőcsapatban kapott helyett: a kapuban Fülöp Gergő, a védelem közepén Fehér Zsolt, míg centerben Bíró Péter első alkalommal lép pályára színeinkben.

Tiszafüredi VSE-Besenyőtelek 2-2 (1-1)

Műfüves pálya, zárt kapuk

TVSE: Fülöp (Ladányi) – Lakatos K., Tóth N., Fehér Zs, Szövetes – Vincze, Csiki, Barzsó – Szabó T., Bíró P., Háda. Vezetőedző: Dorcsák Zoltán.

1.perc: Elkezdődött a találkozó.

Az első negyedóra az ismerkedés jegyében telt, a kapuk nem forogtak egyelőre veszélyben.

24. perc: Szabó Tamás készítette le a labdát Bíró Péternek, aki 18 méterről, ballal kilőtte a jobb alsót, 1-0.

34. perc: Bíró veszélyeztetett szabadrúgásból, de lövése végül elkerülte a hálót.

37. perc: Szélről belőtt szabadrúgást a hosszún érkező Pálfalvi 10 méterről a léc alá fejelte, 1-1.

41. perc: Fehér Zsolt tette próbára a vendégek kapusát, távoli lövését bravúrral hárította a besenyőtelki portás.

42. perc: Mit hagytunk ki … Vincze Patrik ajtó-ablak helyzetből a léc fölé bombázott.

Vége az első félidőnek.

46. perc: Elkezdődött a második félidő. Fülöp Gergő helyére Ladányi Patrik érkezett a folytatásra.

51. perc: Tizenhat méterre a kapunktól szabadrúgáshoz jutottak a vendégek, Molnár lövése a bal sarokban landolt, 1-2.

57. perc: Meg vagyunk átkozva, még a legnagyobb ziccernől sem tudunk a kapuba találni. A vendégek végül szögletre mentettek.

61. perc: Cserél csapatunk, Lakatos Kirillt varga bence váltja.

64. perc: Vincze Patrik távoli lövése a léc fölött zúgott el.

75. perc: Jobb oldali szöglet után Csiki fejese a kapu mellett hagyta el a játékteret.

77. perc: Barzsó 18 méteres szabadrúgás védhetetlenül vágódott a hálóba, 2-2.

84. perc: Veszélyes kontrát vitt végig a Besenyőtelek, de Jónás lövése a kapu mellett szállt el.

Idei első felkészülési meccsünk döntetlennel ért véget, folytatás január 27-én, szerdán az NB III-as THSE Szabadkikötő ellen.