Felnőtt csapat Labdarúgás

Nem csökken a megyei NB III-sok száma

A 2022-23-as idényben három Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei csapat képviselte régiónkat az NB III-ban. Csapatunk, illetve a Karcag bajnoki helyezése alapján a következő szezont is a harmadosztályban töltheti, ellenben a Jászberény sereghajtóként búcsúra kényszerült.

Mivel a versenykiírás értelmében a megyei bajnokok a licence birtokában is osztályozóra kényszerülnek, benne volt a pakliban, hogy a 2023-24-es pontvadászatban már csak két klub képviseli megyénket az NB III-ban. Nos az MLSZ elkészítette az osztályozók sorsolását, s ebből kiderült, hogy a Martfű (és a Sopron) mérkőzés nélkül, már most feljutott a harmadosztályba.

Mivel az új évadban 4×16 csapatos lesz az NB III, nem biztos, hogy régiónk mindhárom csapata ugyanazon csoportba kerül. Ez csak az osztályozókat követően, a csoportbeosztások elkészítésekor derül ki.

About Author