Csapatunk vasárnap 4-2-es vereséget szenvedett a zsinórban negyedik összecsapását megnyerő Hatvan vendégeként. A találkozón látottakról vezetőedzőnket faggattuk.
- Nehéz mérkőzés volt, nem egyszerű nyolcvan percet emberhátrányban futballozni egy lendületben lévő együttes ellen – kezdte értékelését Dorcsák Zoltán. – De azt kell mondanom, bár a korai, teljesen jogos kiállítás ugyan befolyásolta a meccset, de nem azon, pontosabban nem csak azon múlott a vereségünk. Sajnos nagyon fegyelmezetlenül játszottunk és ez az, ami már nem fért bele a létszámhátrányba. Az első két gólt szögletből, a harmadikat bedobás után kaptuk. Márpedig a rögzített helyzeteknél mindenkinek megvan az embere, ott nincs olyan, hogy emberhátrány. A negyedik gólnál pedig olyan ész nélkül támadtunk ki, hogy szinte felkínáltuk a kontra lehetőségét
Az első félidő alapján nem volt benne a négy kapott gól …
- Így igaz. Az első játékrész még rendben volt, helyzeteink is voltak. Aztán a szünet után kimentünk a pályára és tíz perc alatt megvertük saját magunkat. Azt azért becsülöm a csapatban, hogy 4-0-nál sem adta fel és Mácsai Laci és Barzsó Attila révén emberhátrányban is rúgott két bombagólt, szorosabbá téve ezzel a végeredményt.
Csapatunk a hétvégén a Békéscsaba II ellen köszörülheti ki a hatvani csorbát.