Nem a játékvezetőn múlott, de …

Nem a játékvezetőn múlott, de …

Csapatunk vasárnap fájó vereséget szenvedett hazai pályán a Hatvan együttesétől. Ráadásul ennek a találkozónak még a folytatásra is komoly hatása van …

  • Az első félidőben gyengén játszottunk – kezdte értékelését Dorcsák Zoltán vezetőedző. – A szünet után feljavultunk, s annak ellenére hogy gyorsan létszámhátrányba kerültünk, mi irányítottuk a mérkőzést. Mentünk előre az egyenlítésért, a vendégek nem igazán jöttek ki a saját térfelükről. Igazán nagy helyzetünk ugyan nekünk sem volt, de egy, két ítélettel komolyan befolyásolta a végeredményt a játékvezető. És most nem a kiállításokra gondolok …

Hallgatom …

  • A vendégcsapat játékosai, kispadja folyamatosan „duruzsolt” a játékvezetőnek, mondhatni nyomás alatt tartották. A találkozón minden ütközés után dobálták magukat a hatvaniak, s egy ilyen után be is fújt nekik egy „kamu” tizenegyest. Nekünk a 92. percben lefújta a Hulicsár Máté elleni szabálytalanságot és szabadrúgást ítélt, csak éppen a felvételek tanúsága szerint tizenegyes járt volna érte.

A kiállításokat nem is említette.

  • Olyan meccset játszottunk, hogy egyetlen kiállítás sem volt benne a meccsben, nem, hogy négy! Egy félidőn keresztül semmit nem fújt le, egyetlen sárgát sem adott, szünet után azért is felmutatta a lapot, ami nem volt szabálytalan. A végére teljesen kicsúszott a kezéből a mérkőzés. Nem miatta kaptunk ki, saját magunkat okolhatjuk a vereségért, de ezekre a kiállításokra rámehet a következő találkozónk is, hiszen a komplett védelmünknek piros lapot adott.

Csapatunk szombaton délelőtt a DVSC II vendégeként lép pályára Debrecenben.