Felnőtt csapat Labdarúgás

NB II-es csapat teszteli fiatalunkat

Bár vezetőedzőnk, Dorcsák Zoltán úgy tervezte, hogy a már decemberben elköszönt három játékos kivételével sikerül egyben tartani keretünket, most úgy néz ki, egy nem várt távozónk is lehet …

Az NB II-ben szereplő, sereghajtóként tavasszal a kiesés elkerüléséért küzdő DEAC gárdája felkészülése kezdetétől teszteli 21 éves védőnket, a korosztályos válogatottban is bemutatkozott Gajda Márkót. A nyáron Tiszafüredre igazolt bal lábas játékos 14 éves korában került a Honvéd akadémiájára, ahonnan aztán az NB II-es Aqvital FC Csákvárhoz szerződött. Egy súlyos sérülés miatt ugyan megtorpant pályafutása, ám az előző szezonban Egerben, majd múlt ősszel, Tiszafüreden már végig játszotta az idényt. A 2019-20-as pontvadászatban az ő nevéhez fűződik az NB III-as bajnokság legszebb találata.

A bajnokság első felvonásában védőként két gólt szerzett – a Salgótarján ellen egyenlített, a Putnoknak lőtt góljával pedig vezetett csapatunk -, két sárga lapot kapott, illetve a Balassagyarmat ellen kiállították.

Amennyiben a DEAC igényt tart Gajda Márkóra, mindenképpen szeretnénk igazolni a helyére.

About Author