Most vagy soha …

Most vagy soha …

Már csak öt forduló van hátra a 2023-24-es harmadosztályú bajnokságból, s csapatunk hosszú idő után került abba a helyzetbe, hogy elléphet a kieső helyről. Ehhez nem kell mást tennie, mint vasárnap délután legyőzni a DVTK II gárdáját.

A kis-Diósgyőr három ponttal áll előttünk a táblázaton. Eggyel több győzelemmel rendelkezik és eggyel jobb a gólkülönbsége, azaz amennyiben Mácsai Laciék akárcsak egyetlen góllal is nyernek, helyet cserélnek a borsodiakkal a tabellán.

  • Ha az aktuális formát nézzük, immár mi vagyunk a mérkőzés esélyesei – vélekedett a vasárnapi kilencven percről Dorcsák Zoltán vezetőedző. – De hát tudjuk, mindez nem számít, a pályán kell a valóságban is bizonyítani. A piros-fehérek az utolsó öt fordulóban ugyan csak négy, mi pedig tizenegy pontot szereztünk, ám a találkozó 0-0-ról indul, s kilencven perc áll a rendelkezésünkre, hogy érvényesítsük a papírformát. Nyilván az önbizalmunknak jót tesz, hogy több, mint egy hónapja veretlenek vagyunk, de most kevés lenne, ha csak a veretlenségünket hosszabbítanánk meg. Most nyerni kell! Úgy érzem mentálisan jó állapotban vagyunk, eltiltottunk, sérültünk nincs, bizakodva várjuk az összecsapást.

Ősszel, idegenben úgy végeztünk 1-1-re a piros-fehérek ellen, hogy vezettünk, ráadásul a hajrában miénk volt a meccslabda, de nem sikerült kihasználni a ziccert.

A DVTK II elleni vasárnapi bajnoki mérkőzés 17 órakor kezdődik Tiszafüreden.