Most mi rúgtuk a gólokat …

Mázsás teherként nehezedett csapatunk vállára az a tény az elmúlt napokban, hogy játszhatunk bármilyen jól, végig támadhatjuk a mérkőzéseket, gólok hiányában képtelenek vagyunk nyerni. Nos ez a rossz sorozat tegnap végre megszakadt …
- Most végre mi értékesítettük helyzeteinket és nem az ellenfelünk – foglalta össze tömören a Salgótarján elleni tegnapi és az elmúlt meccsek különbségét vezetőedzőnk, Dorcsák Zoltán. – Aki csak a végeredményt látja úgy gondolhatja, hogy sima győzelmet arattunk, de ez nem igaz. Sikerünkhöz nagyon kellettek Tajti Bence bravúrjai is. Nem is akarok belegondolni, mi lett volna, ha a hazaiak is betalálnak. Félek, hogy magabiztosságunk egy csapásra elillant volna.
Két kiállítás is volt a találkozón, ennyire durva volt a mérkőzés?
- Egyáltalán nem. A 80. percben, 0-2-nél második sárgával állította ki a játékvezető Gazdagot. Az viszont tény, hogy a lefújás előtti pillanatokban, mikor már mindenki a lefújást várta, elszakadt a cérna Nováknál és abszolút feleslegesen szabálytalankodott. Az nem volt szép jelenet …
Ez a győzelem sokat jelenthet csapatunk számára.
- Valóban, hiszen egyrészt hatpontos meccset nyertünk a Stécé ellen, másrészt ez a siker kellő önbizalmat adhat a hétvégi, DVTK II elleni hazai találkozóra is. Ha azt a kilencven percet is sikerülne behúznunk, egyenesbe kerülhetnék.
Csapatunk vasárnap 16 órakor fogadja miskolci alakulatot a Lipcsye Elemér Sporttelepen.