Három nyeretlen találkozó után, az év mérkőzése, a Fradi elleni kupameccs előtt néhány nappal a Nyíregyháza II ellen lép pályára csapatunk vasárnap bajnoki mérkőzésen.
- Tisztában vagyok vele, hogy nagyon nehéz a holnapi összecsapásra összpontosítani, hogy mindenkinek már a csütörtöki kupameccs motoszkál a fejében, ám néhány óra erejéig most el kell felejteni a Fradi elleni kilencven percet – kezdte bajnoki előtti felvezetését Dorcsák Zoltán vezetőedző. – A zöld-fehérek elleni találkozó örömfoci lesz, vélhetően mindannyiunknak, játékosoknak, edzőknek pályafutásunk csúcsa lesz, ellenben a Nyíregyháza II elleni meccsért pontokat adnak. És most az a legfontosabb számunkra. Itt a játékosaink előtt a lehetőség, hogy bizonyítsanak, csütörtökön megérdemlik, hogy pályára léphessenek az ország legnépszerűbb gárdája ellen. Aki nem úgy teljesít, nem úgy teszi oda magát holnap, az a kupameccsen se akarjon játszani. Bízom benne, mindenki átérzi a bajnoki találkozó jelentőségét és ismét visszatlálunk a győztes útra.
A vasárnapi bajnoki találkozó 13 órakor kezdődik a Lipcsey Elemér Sporttelepen.