Minket büntetett a VAR …

Tegnap 1-0-ás vereséget szenvedett csapatunk hazai pályán az Újpest II elleni bajnoki mérkőzésen. A találkozót követően vezetőedzőnket faggattuk.
- Az özönvíz-szerű eső ellenére hajtós, jó iramú, küzdelmes meccset vívtunk a lila-fehérekkel, s igazából nem is játszottunk rosszul, csak éppen gólt mi nem, ők pedig szereztek egyet – foglalta össze tömören véleményét Dorcsák Zoltán. – Voltak helyzeteink, a hajrában a kapujához szegeztük az Újpestet, de képtelenek voltunk a kapuba találni. Ennyit tett, hogy három játékost adott le az első csapat a fakónak ellenfelünknél … Különösen a 195 centi magas, csupa izom Abdouley Diabyval nem bírtunk.
Mire gondolsz?
- Mondhatjuk, hogy mindez csak magyarázkodás, de akkor is … A találkozó egyetlen gólját az NB I-ben (is) játszó Máté Zsolt szerezte. A brazil Viana közel ötven NB I-es meccset játszott az elmúlt két évben a Kisvárda és idén az Újpest színeiben, és szerzett kilenc gólt. Az U21-es mali válogatott Diaby szerepeltetése előtt pedig, mégha szabályszerű is volt, értetlenül állok. Az NB I második fordulójában súlyos sérülés okozásáért, a VAR segítségének köszönhetően kiállították Debrecenben, és elmeszelték négy fordulóra. Erre az NB III-ban idegenlégiósként, eltiltottként minden további nélkül pályára léphet. Tudom, mindez szabályos volt, de hogy a sportszerűségtől, az esélyegyenlőségtől nagyon messze van, az biztos … Nyugodtan mondhatjuk, a debreceni VAR-ítélet igazából minket sújtott a leginkább. Ha nincs ugyanis VAR, nem állítja ki a játékvezető, nem ellenünk játszott volna, hanem az NB I-es bajnokira készül. Mindegy, a tegnapi meccs már történelem, a hét végén muszáj lesz nyernünk.
A bajnokság hatodik fordulóját ezúttal szombaton rendezik, csapatunk Tállyán lép pályára.