Megvan az idei első új szerzeményünk

Ahogy ígértük, igyekszünk folyamatosan tájékoztatni szurkolóinkat a keretünket érintő változásokról. Tegnap három távozó játékosról (Csikós Lajos, Szántó Gergő, Haász Tamás) számoltunk be, ma pedig az első új szerzemény érkezéséről adhatunk hírt.
.A 35 éves védő, Fehér Zsolt az előző, csonka bajnokságot már csapatunknál töltötte, tagja volt a megyei I. osztályban bajnoki címet szerzett gárdának. A nyáron Békéscsabára távozott – 2015-18 között már szerepelt a lila-fehéreknél -, ám most sikerült újra megszereznünk.
Fehér Zsolt a Fehérvár színeiben mutatkozott be az NB I-ben, majd a Lombard Pápa után hat éven keresztül kirobbanthatatlan tagja volt a Siófok együttesének. Ezt követően három bajnokságot húzott le a Viharsarokban, mielőtt visszatért a Balaton-partiakhoz.
A rutinos játékostól azt várjuk, hogy Mészáros Norbert mellett stabilitást adjon védelmünknek a tavaszi szezonban.