Felnőtt csapat Labdarúgás

Megkezdődött a ráhangolás …

Tegnap este – a jelenleg még szabadságát töltő vezetőedző, Dorcsák Zoltán távollétében – Tóth Tibor irányításával megkezdte a felkészülést csapatunk a 2022-23-as harmadosztályú bajnokságra. A jó hangulatú gyakorlásról hiányzott a távozó Bódis Norbert, Barna Béla, Bojtos Tamás, valamint Illés Richárd és Mészáros Norbert. Ugyanakkor a minifutball-válogatott Európa-bajnoki szereplése miatt Tajti Bence kapus szinte pihenő nélkül kezdte meg a nyári edzéseket.

  • Jó hír, hogy felépült súlyos sérüléséből Szövetes Krisztián (a tavalyi bajnoki nyitányon szenvedett keresztszalag-szakadást szenvedett), viszont Mácsai Laci kisebb betegség miatt felmentést kapott a hétfői gyakorlás alól – tudtuk meg Tóth Tibortól. – Szabó Viktor, Fehér Zsolt, Barna Viktor és Skulka Botond szerdán kapcsolódik be a ráhangoló munkába.

Csapatunk tagjai legközelebb szerdán öltenek edzésszerelést.

(Fotó: Gacsal Péter)

About Author