Matiné-meccs Nyíregyházán

Matiné-meccs Nyíregyházán

A bajnokság hétvégi, huszonnyolcadik fordulójában idegenben, Nyíregyházán lép pályára csapatunk. A találkozó vasárnap matiné időben, délelőtt 11 órakor kezdődik az Örökösföldi Sporttelepen.

  • Nem lebecsülve a nyíregyházi fiatalokat azért úgy gondolom, nyerhető meccs előtt állunk – vélekedett a hétvégi összecsapásról Dorcsák Zoltán vezetőedző. – Ősszel kimondottan jól szerepelt Török László együttese, ám tavasszal mindössze egy győzelemre (a Hatvan ellen) és két döntetlenre tellett az erejéből. Ez a két iksz azonban óvatosságra is int minket, hiszen a Cigánd és a Karcag ellen szereztek egy, egy pontot.

A legutóbbi siker azért minden bizonnyal jót tett az önbizalmunknak …

  • Ez természetes, a győzelemnél jobb hangulatjavító nem létezik egy öltöző számára. Nemcsak, hogy nyertünk, négy gólt rúgtunk és ezzel stabilizáltuk helyünket a táblázaton. Mi több ismét harcba szálltunk a negyedik helyért. Kovács Dánielre és Kalmár Ferencre sérülés miatt nem számíthatunk a Nyíregyháza II ellen, viszont az eltiltottaink letöltötték büntetésüket.

Ősszel, hazai pályán, kétgólos hátrányból felállva 2-2-es döntetlenre végeztünk a szabolcsi gárdával.

A nyíregyházi bajnoki mérkőzést Tóth Tamás vezeti, segítői Vilmányi Simon és Törtei Márton lesznek.