A múlt hétvégi fordulóval befejeződött az U16-os korosztály számára is a bajnokság. Csapatunk a harmadik helyen végzett Kunhegyes otthonában – bár kétszer is vezetett – 2-2-es döntetlenre végzett, s ezzel három ponttal a bajnok Kisújszállás mögött ezüstérmet szerzett.
Gál Zoltán tanítványai a 28 bajnoki összecsapás közül csupán egyet veszítettek el – még 2023. október 14-én, Kisújszálláson – huszonhárom győzelem mellett négyszer döntetlenre végeztek. A csapat legeredményesebb játékosa a mindössze 14 esztendős Dorcsák Zoltán, aki 43 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját, s ezzel a harmadik helyen végzett a góllövő-listán.
- Az U19 és az U16 közösen edz, így a fiatalabbak hozzá szoknak a nagyobbak, a fizikálisan erősebb játékosok elleni összecsapásokhoz – tudtuk meg az együttes edzőjétől, Gál Zoltántól. – Az edzéslátogatottságunkra nem lehet panasz, az egymás közti játék sem okoz problémát, még akkor is marad cserejátékosunk.
Tavasszal igazán remekelt a gárda, a 2024-ben lejátszott 14 meccsből tizenhármat(!) megnyert – köztük a bajnok Kisújszállást is legyőzte -, s csupán a legutolsó fordulóban végzett döntetlenre.