Mint köztudott, csapatunk múlt vasárnap 1-0-ás győzelmet aratott a DVTK II elleni idegenbeli összecsapáson. Debrecen és Salgótarján után most harmadjára sikerült vendégként begyűjtenünk a három pontot.
- Nem volt egyszerű meccs, nem játszottunk igazán jól, de a lényeg a győzelem – foglalta össze véleményét a miskolci sikerről vezetőedzőnk, Dorcsák Zoltán. – Máskor jó játékkal sem sikerült pontot szereznünk, most pedig gyengébbel nyertünk. Ilyen a foci. Most már nyugodtan tekintgethetünk előre a táblázaton. A kiesők 13 pontra vannak mögöttünk, míg a tizenegyedik Újpest II csak hatra. Szeretnénk megismételni tavalyi helyezésünket.
Végre megtört az átok …
- Ha valaki, akkor Barna Viktor már nagyon megérdemelte a gólt. Az edzéseken eddig is mindent megtett annak érdekében, hogy megszakítsa rossz sorozatát, egy rossz szavam sem lehet a hozzáállására, ám a hosszú góltalanság görcsössé tette. Remélhetően mostantól ismét felszabadultan futballozik és ez az eredményeinken is meg fog látszani.
Csapatunk a hét végén a Törökszentmiklós együttesét fogadja a Lipcsey Elemér Sporttelepen.