Felnőtt csapat Labdarúgás

Már csak néhány nap és kezdünk …

Még három nap és véget ér a téli szabadság játékosaink számára. Január 9-én ismét benépesül öltözőnk, megkezdi csapatunk a felkészülést a bajnokság tavaszi folytatására.

A Békéscsabára hazatérő, 37 éves Fehér Zsolt és 28 esztendős Tóth Dániel mellett még két játékosunk távozása vált biztossá az elmúlt napokban.

  • Háda Zoltán jelezte, hogy új kihívásokra vágyik, s nem gördítettünk akadályt távozása elé – tudtuk meg klubunk elnök-helyettesétől, Ábrahám Tamástól. – Bár az őszi idény nagy részében sérült volt, nagyon bíztunk benne, hogy felépülése után, tavasszal ismét erőssége lesz csapatunknak Vincze Patrik. Sajnos 24 éves, csupa szív játékosunk munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudja vállalni a harmadosztályban való szereplést. A távozók pótlása nem lesz egyszerű, de már tárgyalunk a helyükre kiszemelt játékosokkal.

Háda Zoltánnak és Vincze Patriknak sok sikert kívánunk további pályafutásukhoz.

About Author