Már csak három forduló van hátra …

Már csak három forduló van hátra a 2022-23-as harmadosztályú bajnokságból, s bár a nagy kérdések eldőltek, a csapatunkat érintő helyezések még nyitottak.

Mint egy 100 méteres sprintfutás célba érkezésekor, olyan szoros az állás a középmezőnyben. A nyolcadik  Hatvan és a tizenötödik Hajdúszoboszló között mindössze négy pont a különbség, azaz nyolc együttes verseng még a felső házat jelentő három helyét.

Csapatunk ugyan jelenleg csak a tizenharmadik helyen tanyázik, ám lemaradása mindössze egy meccsnyi a Hatvannal szemben. Egy jó hajrával tehát újkori történelme legjobb helyezését érheti el, három vereséggel viszont – matematikailag – még akár ki is eshet.

A helyzetünk ugyanakkor nem egyszerű, hiszen mindhárom hátralévő találkozónkat idegenben kell megvívnunk, a közvetlen vetélytársnak számító Sényő és DVTK II mellett az ezüstérmes Putnokhoz is utazunk.