Felnőtt csapat Labdarúgás

Mácsai Laci, a nyerőember

Csapatunk múlt vasárnap, parádés második félidei játékának köszönhetően legyőzte a dobogóra pályázó DEAC együttesét. Ezzel öt forduló után, három ponttal lemaradva a listavezető BVSC mögött az ötödik az ötödik helyen áll a táblázaton.

Különösen örömteli, hogy rendre gólerős játékkal rukkolnak ki Dorcsák Zoltán tanítványai – a harmadik legtöbb gólt érték el a húsz csapatos mezőnyben -, s ezzel egyre több nézőt csalnak ki a lelátóra.

Mácsai László 2021. nyarán, Körösladányból érkezett Tiszafüredre és azonnal meghatározó tagja lett csapatunknak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy 37 bajnokin lépett pályára az előző szezonban. Egyetlen szívfájdalma volt az előző idényben, hogy hosszú heteken keresztül képtelen volt a kapuba találni, pedig szezononként rendre 6-8 gólra volt “hitelesítve”. Aztán a 23. fordulóban megtört a jég, a DVSC II ellen az ő találatával nyert csapatunk 1-0-ra. A folytatásban még a Tállya, majd a Törökszentmiklós ellen – kétszer – volt eredményes, s így 4 góllal zárta a 2021-22-es évet.

Egy év akklimatizálódás után az új, idei bajnokságot viszont már úgy kezdte, ahogy azt önmagától elvárja. Öt találkozón háromszor is betalált és ezzel Kertész Tamással, valamint Skulka Botonddal holtversenyben vezeti a házi góllövő-listát. Vasárnap ráadásul nem is akármilyen gólt lőtt: közel negyven(!) méterről emelt a léc alá.

Amit még mindenképpen érdemes megjegyezni Mácsai Laci eredményességével kapcsolatban: eddigi valamennyi(!) – a tavaszi négyet és a most őszi hármat – tiszafüredi gólját hazai környezetben szerezte és mindannyiszor nyert is csapatunk.

Tiszafüred-DVSC II 1-0
Tiszafüred-Tállya 1-0
Tiszafüred-Törökszentmiklós 5-0 (duplázott)
Tiszafüred-Karcag 3-1
Tiszafüred-Jászberény 4-2
Tiszafüred-DEAC 3-2

Ha tehát Mácsai Laci gólt szerez, retteghetnek az ellenfelek, vélhetően nem sok babér terem a számukra azon a meccsen …

About Author