9 meccs, 5 győzelem, 2-2 döntetlen és vereség

Csapatunk vasárnap délben lejátszotta a tavaszi bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzését, a hét végén már élesben kell bizonyítani, hogy jogosan reménykednek szurkolóink a bent maradás kiharcolásában.

Az elmúlt hét hétben kilenc mérkőzésen lépett pályára csapatunk, ezek közül az NB I-es ZTE elleni MOL Magyar Kupa-meccs volt, míg a további nyolc felkészülési találkozó. Január óta hat NB III-as (Putnok, Jászberény, DVSC II, Körösladány és Sajóbábony kétszer), valamint két megyei I. osztályú gárda volt az ellenfelünk.

A kilenc találkozóból ötöt megnyertünk (Derecske, Putnok, DVSC II, és a Sajóbábonyt kétszer), kétszer döntetlenre végeztünk (Besenyőtelek, Körösladány) és kétszer vereséget szenvedtünk (Jászberény, ZTE).

Csapatunk összesen 32 gólt szerzett (ez 3.5-ös meccsenkénti átlag), 17-et kapott (majd kettes átlag), ami nem tűnik rossz eredménynek, de figyelmeztető, hogy csak kétszer (Derecske, Sajóbábony) maradt érintetlen a hálónk. Ugyanakkor dicséretes, hogy mind a kilenc meccsen – még az NB I-es ZTE ellen is – szereztünk gólt, mi több, kettőnél kevesebbel (a Zete kivételével) senki nem úszta meg.

Harminckét gólunkon tizenegy játékosunk osztozott. A legeredményesebb Barna Viktor volt, aki 8 alkalommal talált a kapuba, őt új szerzeményünk, Urbin Péter követi 6 góllal, de Szabó Tamás 5 találata is szép teljesítménynek számít. Barzsó, Bíró, Varga, Papp és Csiki duplázott, míg Fehér, Balogh és Iván egyszer, egyszer volt eredményes.